Síelés helyett „Házi Edzőtábor”
Gergővel pontosan fél éve dolgozunk együtt, első maratonjára készülünk. Ez a rövid idő alatt is gyorsan kiderült, hogy roppant nagy teherbírású, jól terhelhető futóról van szó. A múltheti edzésnaplója olyan élménydúsra sikerült 120 km-el és 5318 méter szintemelkedéssel , amit érdemes publikálnunk. Fogadjátok szeretettel Gergő házi edzőtáborának élménybeszámolóját: Hosszú idők óta, miden téli évszakban lehetőségem nyílik egyik kedvenc hobbisportom gyakorlására és baráti társaságban egy hetet eltöltünk az osztrák Alpokban, egy kis síeléssel egybekötött Hüttézésen 😊 Már terveztem is, hogy egy-két reggelt beáldozok és megfutok pár csúcsot Ausztriában is. de ahogy sok minden mást, ezt is felülírta a COVID. Nem csüggedtem és mivel...
Ultra Trail du Sóskút-Biatorbágy I-II.
Idén sokknak elmaradt a főversenye, amit mindenki másképp dolgozott fel. Andris az UTH Szentendre trail versenyére készült, amit egy saját privát versennyel pótolt. Profi versenyként is megállta volna a helyét az esemény, volt event, pontos útvonal terv térképpel és szöveges itinerrel, frissítőpontok GPS koordinátával. Minden tökéletesen el volt tervezve. Fogadjátok szeretettel Andris privát versenyének élménybeszámolóját :) Július 11, reggel 7 óra. A hajnali ébredést követően laza zabkásás reggeli, majd összeszedtük a cuccot, és Janival a starthelyre autóztunk. Már rögtön az indulásnál érződött, hogy a szervezetem nincs a nagy napra felkészülve. A bemelegítő kilométer azonnal kettes zóna közepén volt, felfelé bőven hármas, a komolyabb emelkedőkre pedig előjöttek...
Vendég blog – mozgáselemzés 3. rész
A mozgáselemzés során feltártuk azokat a területeket, melyek fejlesztésre, erősítésre szorulnak a következő fél évben. Fanni egy hat feladatból álló nyújtó, és egy négy feladatból álló erősítő feladatsort tett össze, a fejlesztendő területekre. Ezeket a gyakorlatokat videóra vettük, így otthon bármikor fel tudtam eleveníteni, amikor az edzéstervemben rendszeresen szerepeltek ezek a kiegészítő feladatok a futás mellett. Nyújtó gyakorlatok Combhajlító nyújtás - cél, hogy a láb előbb utóbb nyújtott állapotban legyen, és úgy tudjam közelíteni a mellkasom a térdemhez, mindezt egyenes háttal. Látszik a feszesség a képen is :) (edzői kiegészítés.: az előre nyújtott lábbal azonos oldali csípőre koncentrálva tolni hátrafelé...
Vendég blog – Mozgáselemzés 2. rész
A mozgásfelmérés eredményét Fanni egy nagyon profi PDF fájlban küldte el a felmérést követő napokban. A korábban már említett problémák közül több is előkerült a dokumentumban. Az ízületeim feszesekÉrzékelhető egy kis gerincferdülésJobb lábammal valamiért kifelé kacsázva fogok talajt futás közben, valamint a súlyvonalamon keresztbe is lépek vele minimálisan. Ennek oka, mint a felmérésből kiderült, a két lábam hosszának eltérése lehet. A jobb lábam az elemzés alapján egy árnyalattal rövidebb a balnál, így több módon is kompenzál a test a bármiféle mozgás során. Egyrészt a vállak sem párhuzamosak, másrészről a csípő és a talp is alkalmazkodik ehhez az adottsághoz. Tenni ellene lehetne sarokemelővel, de az asszimetriák nem olyan erősek,...
Vendég blog – Mozgáselemzés 1.rész
A következő 3 blogbejegyzésben egy kedves tanítványom, Deák Andris élménybeszámolóját olvashatjátok, végigkövethetitek ahogyan a "csoszogós" mozgásából igazi atlétikus futó születik :) A járvány miatt a legtöbb futóhoz hasonlóan az én versenynaptáram is kiürült a tavaszi-nyári időszakra, így a magányos terepfutás mellé kellett valami új cél, ami segít futócipőt húzni a meghosszabbodott alapozás időszakára. A mozgáselemzés már korábban is szóba került, de a végső lökést a márciusi tesztfutás adta meg. Minden tavasszal csoportosan kivonulunk a Margitszigetre és lefutjuk az egy órás felmérő futásunkat, hogy meglássuk, hogy hogy sikerült az alapozás. Ilyenkor az a feladat, hogy kifussuk magunkból a maximumot, tehát gyorsan kell...
5 perces nyújtás rutin futás utánra
A CIKK EREDETILEG A RUNNER'S WORLD 2020/1. SZÁMÁBAN JELENT MEG Aki nem nyújt, annak a megrövidült izmai kisebb mozgásterjedelmet fognak eredményezni. Egy hatékony és gazdaságos futómozgáshoz nem engedhetünk meg magunknak például egy beszűkült mozgásterjedelmű csípőt, hiszen az ront az elrugaszkodásunkon. A következő hat darab nyújtó gyakorlatot bárhol és bármikor el tudjátok végezni edzés után, eszköz sem kell hozzá. Az sem lehet kifogás, hogy nincs időd, hiszen ezt a hat gyakorlatot 5 perc alatt el lehet végezni. Nyújtsatok, hogy jobb futók legyetek, hajrá! Szabályok: Mindegyik gyakorlatot 30-40 mp-ig tartsuk ki. A kevesebb hatástalan a több kártékony is lehet.Ahogy kifújjuk a levegőt, úgy lazuljunk bele egyre jobban a...
3 leggyakoribb futótechnikai hiba – láb
A cikk eredetileg a Runner's World 2019/5. számában jelent meg Hogy még hatékonyabb és gazdaságosabb mozgással futhassatok, most még mélyebbre megyünk a technikába és az alsó függesztő öv; alsó végtag hibáira hívom fel a figyelmet. Ha magadra ismertél, mindenképp érdemes változtatnod, hiszen jobb technikával gyorsabb futóvá is válhatsz. A földhöz ragadt Ha pszichológusként néznénk azokat a sportolókat, akik ilyen technikával futnak, biztosan mély depressziót, levertséget, fáradtságot sejtenénk a mozgás mögött. A búskomor felsőtest típust lehet hozzá párosítani. A repülőfázis teljes hiánya figyelhető meg, gyakran csoszognak is, hiszen a futáshoz szükséges izmok alig aktivizálódnak. Súlypontjuk lefelé és hátrafelé mutat, mozgásgazdaságosságuk igen szegény. Ennek oka...
Talajfogás
Eredetileg a cikk a Runner's world 2019/6-os számában jelent meg Egyre többször érkezik a kérdés hozzám: baj, hogy sarokkal fogok talajt? Lábujjhegyen kéne futnom, hogy gyorsabb legyek, akárcsak a sprinterek? Ezt a kérdést fogom körbejárni, ami után mindenki eldöntheti, hogy számára a talpának mely részére érkezni ideális. 3 féle futó létezik: akik sarokra (belőlük van a legtöbb)akik középtalpraés akik az elülső talp élére érkeznek. Több szempontból járhatjuk körbe a témát: • Elsőként nézzük meg a profikat: Ha az INEOS 1:59 Challenge-et visszanézzük, és alaposan lelassítva monitorozzuk a pro atlétákat, akkor azt vehetjük észre, hogy egytől egyig közép-, illetve elülső talppal fognak talajt. Készült egy biomechanikai riport a...
Mindent a futásról – podcast adás
“Sokan mondják, hogy a futás unalmas, de csak azért, mert nem ismerik a különböző típusú edzéseket, amelyek színesítik azt” – mondja Sipos Fanni futóedző, aki többek között a Runner’s World magazin egyik szakértője. A futásról és minden ehhez kapcsolódó tévhitről, bakiról, felkészülési tippről beszélgettünk a Nők az úton podcastben, és az is szóba kerül, miért hibáznak sokan, akik Margitsziget kört futnak. “Rengetegféle módon lehet színesíteni az edzést.” “Meg kell tanulni lassan is futni.” “Egy kezdőnek nagyon fontos, és nagyon nagy segítség lehet, hogy tudja, milyen pulzuson érdemes futnia.” “Azt gondoljuk, hogy futni mindenki tud…” “Meg kell tanulni feszített farizommal futni, és akkor nem fog lemenni...